Féltve őrzöm rekkenő bánatom,
Holnapután a semminek átadom.
Mondogatták, hogy íze keserű,
Arcul csapott az izzadó tenyerű
halálbőrbe-bújt mosoly-temető.
Dehogy keserű, csak azért epedő...
Bár csak lenne íze vagy érzete
Kínzó üresség sekélyes végzete.
Befagyott tavakon gázolva hajt,
Követem, kergetem s elérem majd;
HAZUGSÁG, hogy Keserű Savanyú,
Haszontalan, de izgatott iramú!
Mert nem vagyunk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése